Kevesebb a turista Montenegróban, viszont némileg több a magyar

Lényegesen kevesebb vendég érkezik Montenegróba, mint három évvel ezelőtt, vagyis a járvány előtt. Főleg az oroszok és az ukránok maradtak el, amit nem kell külön magyarázni, de kevesebb a kínai, a brit, a lengyel és a francia vendég is, a kínaiak szinte már kerülik az országot.

A montenegrói statisztikai hivatal adatai szerint júniusban 128 ezer külföldi pihent a montenegrói szállodákban, míg három éve ugyanebben a hónapban 146 ezren nyaraltak a balkáni országban, vagyis mintegy 13 százalékkal visszaesett a turisták száma.

A nagyobb mértékű visszaesést az akadályozta meg, hogy megnőtt a szomszédos országokból, vagyis a Szerbiából és a Bosznia-Hercegovinából, továbbá az Albániából és a Koszovóból, valamint az egyes nem szomszédos országból, vagyis az Izraelből, Németországból és az USA-ból érkező vendégek száma.

Némileg emelkedett a Magyarországról Montenegróba indulók száma is, 2022 júniusában 2095-en voltak a korábbi 1971 turistához képest.

További részletek itt olvashatók.