PUTYIN ÚTJA: Oda-vissza Oroszország

Ha valaki az orosz televízió műsorát nézi, és rendszeresen hallgatja a moszkvai vezetők nyilatkozatait, egy kicsit úgy érezheti magát, mint 35-40 évvel ezelőtt, amikor még létezett a nagy kommunista birodalom, a Szovjetunió. A Nyugat már akkor is hanyatlott – akkor a tévékben bemutatott képsorok szerint másból sem állt az élet, mint a feketék és egyéb tüntetők veréséből – a különbség csak annyi, hogy míg fél évszázaddal ezelőtt a kommunista ideológia felsőbbrendűségét hirdették Moszkvában, most Vlagyimir Putyin orosz államfő a kereszténység, és a konzervatív értékek védelmezőjének szerepét osztotta magára.

A Putyin által elképzelt világ meglehetősen egyszerű. Az USA diktálni akar, Európa százszázalékos amerikai befolyás alatt nyög, ám a rendszer már nem működik olajozottan, mert a nyugati országokban kiéleződnek a belső konfliktusok, és emiatt az USA fokozatosan elveszti domináns szerepét a nemzetközi porondon.

Ezzel párhuzamosan felemelkedőben vannak az új erőközpontok – Putyin leginkább Oroszországra gondol, de persze azt is elismeri, hogy Kína is feljövőben van – és ezek az „egészséges” politikát folytató államok előbb-utóbb leelőzik a migráció, a genderőrület és az LMBT-propaganda áldozatává vált liberális Nyugatot.

A liberalizmus halála mellett Putyin másik alapvető tézise az, hogy csak az erős és szuverén államoknak van jövőjük.

További részletek itt olvashatók.